Iskolánk honlapja a www.slamimohacs.hu címre költözött!


2018-ban úgy határozott a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola tantestülete, hogy megalapítjuk a Schneider-díjat, amit minden évben egy olyan búcsúzó diáknak adunk, aki hosszú éveken át nyújtott kiemelkedő teljesítményt, öregbítette az iskola hírnevét országszerte, aki példaként állítható a jövő művészeti iskolásai elé. Első alkalommal Dombai Csilla, majd Horváth Borbála kapta a Schneider-díjat, az idei tanévben pedig a tantestület szavazása alapján, Hajdu Dániel érdemelte ki ezt az elismerést. Hajdu Dániel tíz éve kezdte zenei tanulmányait tuba hangszeren, hamar kiderült kiemelkedő tehetsége, hiszen több országos és nemzetközi versenyen ért el kimagasló eredményt szólóban, a kamaraegyüttes, és a fúvószenekar tagjaként egyaránt. Az iskola elmúlt időszakának egyik legeredményesebb tanulója. Tavaly elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetsége Ösztöndíjat, szerepelt a Pannon Filharmonikusok Mesterek és Tanítványok gálakoncertjén. Németországba készül felvételizni, zenei egyetemre. Főtárgytanára: Hahner Róbert. Sok szeretettel gratulálunk, és köszönjük, hogy közösségünket, iskolánkat 9 tanéven keresztül gazdagította művészeti tevékenységével, személyiségével.
 
Top