Iskolánk honlapja a www.slamimohacs.hu címre költözött!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény honlapjának valamennyi kedves látogatóját!

Intézményünk a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik négy művészeti ágra kiterjesztve az oktatást. Az azóta eltelt időszakban gyökeres változásokon ment át az iskola: új helyre költöztünk, nagyságrendekkel jobb körülmények közé kerültünk az átépített és felújított korábbi művelődési ház épületegyüttesében. Színház- és hangversenytermünk, kamaratermeink, szaktantermeink, szabadtéri színpadunk és hangulatos udvarunk optimális környezetet és körülményeket biztosítanak a művészetoktatáshoz. Évről évre magas színvonalú koncertekkel és műsoros estekkel, igényes kiállításokkal, tehetséges növendékeink szerepeltetésével, versenyekre való felkészítésével igyekszünk bemutatni a szülőknek, a város polgárainak azt a színes művészetoktatási tevékenységet, amely többrétű lehetőséget biztosít az itt élő gyermekek számára, a művészetekkel való ismerkedésben és elmélyedésben. Növendékeink az országos és nemzetközi megmérettetéseken rendre kiemelkedő eredményeket érnek el. A zenetagozaton végzett növendékeink közül az évtizedek alatt sokan választották hivatásul a művészeti pályát, jelenleg is tíznél többen folytatnak művészeti főiskolai vagy egyetemi tanulmányokat Európa számos országában. 2004 óta a többi művészeti ágban is szép eredmények születtek, növendékeink közül többen tanultak tovább művészeti középiskolákban. Számunkra azonban talán még ennél is fontosabb, hogy az intézmény fennállása óta több ezer gyermek és ifjú ember gyarapodott a művészet szeretetével, és vált a művészeti alkotások értő befogadójává, a művészet segítségével érzékeny és gazdag lelkivilágú, nyitott és toleráns felnőtté.
Ezen gondolatokkal ajánlom figyelmükbe iskolánkat, és ha felkeltettük érdeklődésüket, kérem hogy minél többen látogassanak el hozzánk személyesen is.

Dobos József
igazgató
 
Top