Iskolánk honlapja a www.slamimohacs.hu címre költözött!

Programunk célja az énekes, hangszeres és drámás növendékek olyan programba történő bevonása volt, mely a tanórai foglalkozásokon nem megvalósítható, újszerű élményekkel gazdagítja a diákokat, hi­dat képezve művészeti ágak, stílusok és műfajok között. A projekt szintű tanórán kívüli mű­hely­mun­ka 3 csoportban (énekes, hangszeres és drámás növendékek bevonásával) több hónapon keresz­tül zajlott. A foglalkozások nagy részét iskolánk tehetséggondozó pedagógusai vezették, de a pá­lyá­zat lehetőséget teremtett arra is, hogy vendégelőadókat is hívhattunk, így Tillai Tímea énekművészt és Figura Ede drámapedagógus, előadóművészt. A tevékenység-központú foglalkozásokon minél több mód­szerrel próbáltuk kiaknázni a szöveg és dallam, irodalom és zene, ritmus és hangszín témakörök gaz­dag világát. 

Április 5-én került sor pécsi tanulmányi kirándulásunkra. Délután, először a Kodály Központot jártuk be idegenvezetővel, A látogatás során betekintést nyerhettünk az európai élvonalba tartozó kon­cert­köz­pont akusztikai és építészeti megoldásainak különlegességeibe. Ezután átsétáltunk a Zsolnay Kul­tu­rális Negyedbe, ahol a kiállítóterekkel, a Kézművesek Utcájával ismerkedtünk. Este a Pannon Fil­har­mo­nikusok Music by... koncertjét hallgattuk meg a Kodály Központban. Ez a koncert a komolyzene és könnyű­zene közötti hidat jelenítette meg, hiszen elsősorban filmzenék, zenés színpadi darabok rész­le­tei szólaltak meg szimfonikus zenekari előadásban. Műfajok, stílusok, művészeti ágak találkozására é­pült ez a műsor, akárcsak a tehetséggondozó program egésze. A koncertet még élményszerűbbé tet­te a filmjelenetek kivetítése. Mind az épületek megtekintése, mind a hangverseny olyan élmé­nyek­hez és ismeretekhez juttatta a diákokat, melyekhez tanórai keretek között, ill. lakhelyükön nincs le­he­tőségük.




Áp­rilis 7-én került sor a programzáró verses-zenés rendezvényre. Az ezt megelőző összpróbán a há­rom műhely a saját anyagából próbált egy egységes műsort összefűzni, melyen keresztül bemutatták a szöveg és dallam, irodalom és zene, ritmus és hangszín témakörök gazdag világát, kapcsolódási pont­jait. A programban helyett kaptak igényes szövegű könnyűzenei dallam-feldolgozások (Koncz Zsu­zsa, Quimby...), gyerekversek Zelk Zoltántól, Weöres Sándortól prózában és zenében, de elhan­goz­tak Radnóti, József Attila és Kosztolányi költeményei is különböző feldolgozásokban. Mind az elő­a­­dó­i apparátusok, mind a feldolgozások módja igen gazdag, változatos volt (szóló, kamara, kórus, ze­ne­kar...). Ennek a műsornak a kamaraváltozatát kisebb közreműködői apparátussal „Kopogtatás nél­kül” címmel, április 11-én bemutattuk a Városi Könyvtárban.

A mű­sornak igen jó visszhangja volt a közönség részéről, kiemelték az értékközpontú hozzáállást, az új­sze­rű megközelítésmódot.

Képek a rendezvényről: Link

Médiamegjelenések: Link





 
Top